2. fejezet - Vivienne

2. fejezet

Üdv a fedélzeten!

Vivien:

Nem hiszem el, hogy végül eljött ez a nap. Már csak egyetlen éjszakát töltök megszokott kis szobácskámban, de egyszerűen nem tudom lehunyni a szemem. A gondolataim megállás nélkül örvénylenek, úgy izgulok, mintha elsõ napomra készülnék az iskolában.

Hogy mire is ez a nagy izgalom?

Ez a történet 4 évre nyúlik vissza, mikor is barátnőmmel, Dorotival magával ragadott minket a Hallyu hullám, amely azóta sem sodort partra. Elhatároztuk, hogy amint leérettségizünk, irány Szöul, de nem holmi kis kirándulás céljából. Kész terveket szőve vágunk bele az utazásba, amelynek célja legnagyobb kedvencünk Kim Hyun Joong meghódítása. Erre gondolva, hogy néhány óra múlva egy másik földrészen leszünk, teljesen magunkra utalva, egyszerre töltött el izgalommal és félelemmel.

Nem is erőltetem tovább, úgy sem tudok elaludni, inkább felkelek, és újra leellenőrzöm a csomagjaimat. Bőröndöm legmélyébe rejtve megtaláltam féltve őrzött ereklyéimet: egy Coca-Colás doboz Hyun Joong felirattal, és egy eredeti Break Down CD-t, ami csak a szignójára vár.

Reggel 7-re már a repülőtéren voltam, miután anyáéktól elbúcsúztam, és utamra engedtek, a terminál felé tartottam, hogy találkozzunk Dorotival. A várócsarnok tele volt emberekkel, öltönyösekkel, és olyanokkal is, akik szalmakalapot viseltek, majd kiszúrtam egy ismerős lányt a tömegben, aki szintén az embereket kémlelte. Miután tekintetünk találkozott mindkettőnk arcán az idegességet felváltotta egy könnyed mosoly, majd egymás felé rohantunk csomagjainkkal. Mikor már csak egy lépés választott el minket, átölelve egymást ugráltunk örömünkbe.

- Nem hiszem el! Ez tényleg igaz?! Végre itt vagyunk, és már semmi sem állíthat meg minket, hogy bevegyük Koreát! – Lelkendezett Doroti.

- Persze, kivéve, ha lezuhan a repülő… - vágtam rá unott fejjel, de látva Doroti ábrázatát gyorsan helyesbítettem.

- Na jó, csak vicc volt, nehogy komolyan vedd! Csak próbálom elterelni a gondolataidat, még mielőtt a nagy izgalomban szívrohamot kapsz itt nekem. Gyere, inkább nézelődjünk! Annyi üzlet van itt!

Ez a hely inkább egy plázára hasonlít, mintsem egy repülőtérre. Legszívesebben már most elköltöttem volna minden félretett pénzemet különféle holmikra, talán még sem volt olyan jó ötlet körbenézni, csak a szívemet fájdítom ezzel.

- Oh, itt egy újságos, talán ott nem verem adósságba magam, és legalább a gépen is lesz mit olvasni – mondtam felvidultan, és elindultunk a bolt felé.

Lehet több mint 5 perce sikeredett az, hogy csak az újságokat nézzük, így nem is csoda, ha azt érzem, hogy Doroti már feladta, és azt várja, hogy döntsek végre. De olyan sok van, mindenféle külföldi lap, még koreai is, de azt nem sok értelme lenne megvenni. Annyira még nem ismerem ki magam a nyelvben, viszont a képek miatt, kétségtelen megérné, tele van k-pop énekesekkel. Igen, a szokásos döntésképtelenségem ismét előjött. Jó lenne erről leszoknom, és határozottnak lennem.

- Siess már! Le fogjuk késni a repülőt! – nyaggatott Doroti.

- Jól van, ne aggódj már annyit, ha már idáig eljutottunk csak nem egy újságon fog múlni. Várd meg szépen, amíg megveszem. De melyik legyen? Ebben több olyan van, akit szeretek, a másikhoz jobb ajándék van. Jaj, nem tudok dönteni.

Mikor elsőnek meghallottam, hogy át kell szállnunk Amszterdamban egy kicsit megijedtem tőle, hisz’ ilyenkor jönnek elő az emberben azok a félelmek, hogy mi van, ha valamilyen módon lekési a csatlakozást? De nem volt semmi gond, szépen átvészeltük. Már azóta vagy 1 órája repülünk, látszólag minden nyugis. Doroti is lehiggadt, bár tudom, hogy még mindig bosszús az előbbi incidens miatt, és ezt szegény ülésen tölti ki.

- Attól, hogy az ülést ütöd, még nem fog lejjebb menni a támla… vagy JongHyun fejét képzeled oda? – kérdem vigyorogva.

- Haha, nagyon vicces! És eszembe sem jutna a képéről képzelődni! – mondta durcásan.

- Igen, persze! Pár nappal ezelőtt nem így gondoltad volna... ráadásul JongHyun pont úgy néz ki, mint akiről nem lehet ábrándozni, nem igaz? - költői kérdésnek szánva.

- Az akkor volt, ma pedig bebizonyította, hogy egy igazi bunkó, egyáltalán nem olyan „édes-kedves-cukipofa” mint ahogy a médiában szerepel, sokkal inkább egy öntelt alak, aki csak magával van elfoglalva!

- Ezzel az oldalával biztos nem dicsekszik! Viszont jó, hogy ott voltak a többiek is, hogy visszafogják a kis forrófejűt, különben ahogy ismerlek, tuti a földön köttök ki ismét… és nem jó értelemben! De legalább kiderült, hogy nem feltétlenül igaz, amit kifelé mutatnak a világnak. De azt se felejtsük el, hogy te se hagytad annyiban a dolgot… meg hát azért még is csak arra kényszerültek, hogy átszálljanak egy másik gépre, ami nem kevés időbe telt, ők pedig eléggé elfoglaltak lehetnek, és az országok közti ingázás fárasztó.

- Most akkor az ő pártját fogod? – kérdi kikerekedett szemekkel.

- Dehogy! Persze, hogy nem! Csak ne könyveljük el rögtön seggfejnek, lehet, hogy amúgy is valami baja volt - mondom békítget. – De hagylak, úgy is pihenni készültél, gondolom azért nyüstölted az ülést, addig én megyek és megkeresem a stewardess-t, hátha tud valamit adni a fejfájásomra.

Felkelve az ülésből elindulok, majd a mosdók felé haladva az egyik ajtó hirtelen kivágódva az arcomba csapódik. Ó, szuper, már csak ez kellett a fejfájásomra! Ki lehet ez az idióta, aki így közlekedik? – ezen gondolkodva egy hang szóródik a tudatomba, ami furcsa angolsággal sûrû bocsánatkérések közepette hajlong előttem, majd felegyenesedve ismerős szemekbe nézve a lélegzetem is elakadt. Az eledzel banda egyik tagjával, a dobossal találom szembe magam.

- *Ne haragudj, jól vagy?* – kérdi aggódva MinHyuk.

- *Azt leszámítva, hogy szétmegy a fejem, jól* – felelem fájdalmas arccal.

- *Bocsi, nem direkt volt, nem számítottam rá, hogy valaki pont az ajtónál lesz.*

-*Húú, megkönnyebbültem! Már azt hittem, hogy Te és az együttesed vadásztok ránk, a repülõtéren történt dolog miatt, ami Doroti és JongHyun közt történt, és azt gondoltam, hogy ez a bosszú elsõ lépése, hogy most lecsapsz egy ajtóval* – magyarázom tettetett durcássággal és rémülettel.

- *Jajj, dehogy is! – mentegetõzik – véletlen volt az egész, csak tudod az elsõ osztályon elromlott a wc és ezért ezt kellett megkeresnem* - riadtan hadarja, pedig én tényleg nem gondoltam komolyan, amit az elõbb mondtam.

- Nem is tudtam, hogy ezen a gépen is van elsõ osztály – mormogom félhangosan a saját nyelvemen.

- *Mit mondtál?*

- *Nem lényeges – legyintem le – Akkor nem haragudtok a koccanásos dologért? JongHyun nagyon mérges még?*

- *Egy kicsit még zabos, de nyugi, majd kiheveri! Meg õ is ugyanúgy hibás, nem kellett volna ekkora ügyet csinálnia belõle, de elég stresszes mostanában, ahogy mindannyian. A sok utazás, a fellépések, mind nagyon fárasztó, szóval jó lesz egy kicsit hazamenni és kipihenni magunkat* - mondta elcsigázott hangon.

- *De mondd csak, nem szédülsz vagy valami, mert itt – ujját érintve homlokomhoz – kinõtt egy kis púp* - összerázkódva érintésének nyomán, fájdalom nyílalt fejembe, és ezzel együtt gyomromban támadt egy szorító érzés.

- *Áucs! Ennek pár napig biztos meg lesz a nyoma, mindegy kérek egy fájdalomcsillapítót, úgyis ezért indultam el.*

Még mielõtt egy lépést is tehettem volna, MinHyuk karomat megragadva húzni kezdett, de épp’ az ellenkezõ irányba, mint amerrõl jöttem, így egyenesen az elsõ osztályon kötöttünk ki. Körbenézve megállapítottam, hogy nem hiába olyan drága az ide szóló jegy, a helyek kétszer akkorák, mint a turista osztályon. Egyes emberek pezsgõt iszogatnak, vagy épp kaviárt esznek, de legtöbbjük a külvilágot kizárva, szemtakaróval a fejükön alszanak. Nem sokáig tartott a nézelõdés, hamarosan ismerõs arcokba bámultam, akiket idáig csak képeken vagy a tv-ben láttam.

JungShin volt az elsõ, aki észrevett minket. Mondanom se kell, hogy egy kicsit le volt döbbenve, hogy MinHyuk nem egyedül tért vissza, hanem velem együtt. Le se vette rólunk a szemét, úgy ütögette hátba Yonghwa-t, aki elsõnek el akarta hessegetni JungShin kezét. Mikor rájött, hogy hasztalan, hátrafordult, és õ is meglátott minket, de õ már nem hagyta szó nélkül.

Koreaiul szólt MinHyuk-nak, közben pedig teli szájjal vigyorgott. A mondatából annyit értettem, hogy rólam volt szó, habár ezt kevéske koreai tudásom nélkül is kitalálhattam volna. Majd hozzám fordult, immár angolul megszólalva.

-*Hé! Várjunk csak, Te és a barátnõd voltatok ott a terminálon!* - Hirtelen csak bólogatni tudtam, hisz’ emésztenem kellett azt a tényt, hogy azzal a bandával beszélek, akikrõl eddig csak álmodhattam, hogy összefutok, vagy épp’ látom õket az utcán, nem hogy velük utazok egy gépen és egy térben. Ráadásul nagyon jól beszéltek angolul is.

Koreaiul szólt MinHyuk-nak, közben pedig teli szájjal vigyorgott. A mondatából annyit értettem, hogy rólam volt szó, habár ezt kevéske koreai tudásom nélkül is kitalálhattam volna. Majd hozzám fordult, immár angolul megszólalva.

-*Hé! Várjunk csak, Te és a barátnõd voltatok ott a terminálon!* - Hirtelen csak bólogatni tudtam, hisz’ emésztenem kellett azt a tényt, hogy azzal a bandával beszélek, akikrõl eddig csak álmodhattam, hogy összefutok, vagy épp’ látom õket az utcán, nem hogy velük utazok egy gépen és egy térben. Ráadásul nagyon jól beszéltek angolul is.

Ahogy láttam, csak õ ellenezte ottlétem, a többieknek nem volt semmi kifogásuk ellene, gondolom ezt mondhatta el MinHyuk is, amikor válaszolt neki.

- *Ne haragudj, de mi is a neved?* - tette fel MinHyuk a kérdést nekem. Ekkor már eljutott az is, hogy be se mutatkoztam nekik.

- *Ne haragudjatok, hogy eddig be se mutatkoztam. Vivien vagyok, és ne haragudjatok a reptéren történt dolgokért.*

- *Ugyan! – intett le Yonghwa. – Bárkivel megesett volna, nem volt világrengetõ dolog, csak a Burning tagunk egy kissé hevesen reagálta le* - ránézett JongHyun-ra, aki visszatette fülébe a fülesét, keresztbe tette a kezét, ezzel jelezve, hogy nagyon nem kíváncsi többet rám.

- *De miért is jöttél?*

- *Ó igaz is!* - kapott MinHyuk a fejéhez, majd az egyik légi kísérõhöz ment.

Nem tudtam, mit csináljak. Zavartságomban a karomat kezdem el dörzsölni, hisz mégsem állhatok úgy, mint egy zsák liszt. Viszont hirtelen semmi nem jutott az eszembe, mit mondhatnék a tagoknak, pedig biztos sok kérdésem lesz késõbb.

- *Tessék* – nyújtotta felém a dobos gyógyszerem.

- *Köszönöm! – kissé meg is hajoltam felé, hisz’ Koreában ez a szokás. Láttam, hogy jól esett ez a gesztus neki. – Azt hiszem, most jobb, ha visszamegyek a helyemre. Köszönöm a gyógyszert még egyszer* - meghajoltam az egész csapat felé és elindultam a másodosztályra, mikor eszembe jutott hol is hallottam ezelõtt azt a szót és mit is jelent. Így hát visszafordultam, egyenesen JongHyun felé mutatva ujjammal.

- *Viszont Te! Jól jegyezd meg: sem én, sem pedig a barátnõm nem vagyunk elmebajos libák! Annyira nagyra vagy magaddal, el sem hiszem, hogy egy percig is csodáltalak, hát ezzel a bemutatkozásoddal vesztettél két rajongót és nyertél helyette két antifant!*